Ez olyan nagyon szomorú dolog, viszont szerintem igenis mindenkinek tudnia kellene, hogy a gyerekeknek hiába hazudunk, mert úgyis tudják, érzik, hogy valami nincs rendben. Ha pedig próbálunk úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, vagy olyanokat mondani, hogy elment, elutazott, meg ilyenek, akkor a gyermekben megmarad egy feldolgozatlan gyász, ami akár lelki károsodáshoz is vezethet.

Úgy néz ki, a dolgokról beszélni kell, meg a tárgyakat nem eldugdosni. Meghogy, ha mást mondunk, akkor reménytelenül várni fognak a halott visszatérésére. Sokkal jobb a gyereknek, ha megérti, hogy mi történt, mert a saját fantáziálása akár rosszabb is lehet, mint a valóság.

A temetőtől sem kell óvni a gyermekeket, el lehet mondani, hogy így emlékezünk a halottainkra. Még az sem baj, ha sír, nyugodtan szabadjára engedheti az érzelmeit.

A hamvasztás gyakorlata leginkább a nomád népeknél volt ismeretes, ritkábban, azonban előfordult letelepedett népeknél is.

Afrikában, Dél - Amerikában és Óceániában szinte ismeretlen, viszont a Csendes óceán északi vidékén és az Észak - Amerikában élő népeknél széles alkalmazásra talált, akárcsak a mediterrán civilizációban. A görögök és az etruszkok a lelket felszabadító és megtisztító eljárásának tekintették, mely csak a neves emberek számára volt fenntartva.

Európában a halottégetés első temetőit a Római Birodalom északi határvidékén találhatjuk, az itt levő várak környékén.

A hamvasztás szertartása azonban a római világban is csak a nemes osztályok kiváltsága volt, hiszen csak a gazdagok engedhették meg maguknak a fényűző gyászszertartásokat, az értékes fából készült máglyákat és a balzsamozást. Ez volt az oka annak is, hogy az első keresztény közösségek (az alázatosság és egyenlőség érzésével) a hamvasztás ceremóniájának tipikus pompájánál jobban szerették az eltemetés egyszerűségét.

A zsidó kultúra a hamvasztást rendkívüli tiszteletnek vélte, mely csak a királyoknak és hősöknek (Saul, Dávid, Salamon, stb.) járt. Kezdetben a keresztények megtartották ezeket a szokásokat, néhány évszázaddal később azonban a keresztény vallás hivatalosan is eltörölte a holttestek elhamvasztását pogány eredete miatt.

A keresztény vallással párhuzamosan a mohamedán vallás is elrendelte az eltemetést az összes országban, amelyben érvényesült. Végül az ezredforduló felé a hamvasztás csaknem az egész mediterrán térségből eltűnik, és majd csak a francia forradalom után (az egyházellenes és a felvilágosodás mozgalmainak születésével) igyekszik néhány értelmiség ismét előnyben részesíteni a hamvasztást.  

A XIX. század második felében az ipari forradalom és a városiasodás folyamatának nyomása alatt azonban a hamvasztás eljárása újra javasolttá vált a hagyományos temetők elégtelensége miatt. A következő évszázadokban tovább terjedt a hamvasztás.

Az első modern halotthamvasztó berendezést (krematórium) 1876 -ban Milánóban állították fel, az első hamvasztás pedig már 1876. jan. 22. - én  megtörtént.

1676-ban, ezen a napon húnyt el I. Rákoczi Ferenc, erdélyi fejedelem.

Rákoczi György és Báthori Zsófia fia. Az erdélyi ogy. még apja életében, 1652-ben fejedelemmé választotta, de 1660-ban apja életével együtt trónját is elvesztette. Ezután anyjával együtt áttérnek a katolikus vallásra.

1666. január 1-jén I. Sáros vármegye örökös főispánja lesz. Március 1-jén feleségül veszi Zrínyi Ilonát.

A Zrínyi- és Frangepán-féle összeesküvésbe bonyolódva, az 1670-iki tiszavidéki felkelés leveretése után csak anyja és a jezsuiták közbenjárására, nagy váltságdíj árán menekedhetett a büntetéstől. 1671. február 21–én megszületik az egyezség Báthory Zsófia és Lipót császár között: Rákóczi váltságdíj és várainak többségének az átengedése fejében büntetlen marad Rákóczi ettől kezdve egészen haláláig semleges próbált maradni a császári csapatok és a bujdosók között zajló harcokban, miközben a bujdosók többször birtokait támadták.

I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona elsőszülött, György nevű fia nem sokkal születése után még csecsemőkorában 1667-ben meghalt. 1672-ben született leányuk, Julianna és 1676-ban második fiuk Ferenc.

Amúgy Kassán van eltemetve :)

Deák Ferenc mauzóleumát 1876-ban tervezte Gerster Kálmán. Kivitelezése 1886-ig tartott. Kivül neoreneszánsz, belül eklektikus stilusával évtizedekre a Kerepesi úti temető szimbolikus centrumává vált.

A kupola koszorút tartó angyalszobra, Kiss György munkája, már nem pusztán dekoráció, hanem az architektúrával egyenrangú alkotás. A belső tér közepén eredetileg a nevezetes Deák-szarkofág állt, Stróbl Alajos műve, amelyet a második világháború idején bombatalálat semmisitett meg (helyére disztelen kőszarkofág került).

Az eredeti szarkofág fekve  ábárzolta az elhunytat. A szürkésfekete márványtalapzaton álló fehér márvány szarkofágon fekszik a „haza bölcse”, lepellel letakarva. Fejénél a Dicsőség géniusza ül (a korabeli szimbólumrendszer fontos kelléke) fiatal nő alakjában.

A mauzóleumbelsőt diszitő, Székely Bertalan készitette falképeket néhány évtized múlva az eredeti festményekhez igazodó mozaikok váltották fel; ezeket Róth Miksa kivitelezte. Székely az épület neoreneszánsz stílusához igazodva hűvös kimértséggel jelenítette meg a Deák fő erényeit megszemélyesítő allegorikus alakokat. Az Igazságosság c. képen – ahol paraszt és nemes, magyar és nemzetiségi nyújt kezet egymásnak – Deák alakja is feltűnik.

 Jhajj igen, és Deák Ferenc hamvai nem a szarkofágban vannak, hanem az az alatti kriptában.

A XX. század második felének legfőbb temetkezőhelye már egyértelműen a Farkasréti temető volt, igy a műfaj korabeli jelentős alkotásainak legnagyobb része ott található. Ennek fő oka a Kerepesi úti temető bezárása, vagy siremlékei jelentős részének áthelyezése vagy lerombolása volt. A pesti sirkert a Batthyány-újratemetésétől kezdve egyértelműen a mindenkori uralkodó politikai irányzathoz kötődött, ami a diktatúra évtizedeiben a temető kisajátitását és a siremlékállitás szélsőséges kontroll alá helyezését jelentette. Az 1952-es lezárás és az 1994-es részleges megnyitás közötti időszakban tehát a Kerepesi úti temetőbe viszonylag kevés alkotás került.

A korszak reprezentativ alkotása a csekély művészi, de annál nagyobb dokumentumértékkel biró munkásmozgalmi mauzóleum volt.

Az újonnan felállitott művek szempontjából a kontroll nem feltélenül jelentett hátrányt. Különösen igaz ez azokra a siremlékekre, amelyek évtizedekkel korábban elhunyt jelentős személyiségek, általában művészek, addig hanyagolt, vagy csak ideiglenesen megjelölt nyughelyére készültek.

Tóth Vilmos-Siremlékművészet

Arra gondoltam, hogy minden héten megkérdek valakit, hogy hogyan szeretné ha halála után eltemetnék. Mégis csak megbolygatja a fantáziánkat az, hogy eltervezhetjük temetésünket nem? Vagy ez túl morbidnak hangzik? Erről azonban eszembejutott valami, amit föltétlenül le kell hogy irjak. Egy barátnőmmel beszélgettünk arról, hogy mit csinálnál ha meghalna egy olyasvalakid, akit nagyon szeretsz. Azt mondta, hogy elhamvasztaná és a hamvait belefőzné valamilyen ételbe, azt pedig elvonulva, magábamélyedve fogyasztaná el. Szerintem ez igy, kannibalizmus ide vagy oda, nagyon gyönyörű.

Nha de ez nem önön temetésről szól, úgyhogy itt jön egy a, hogyan szeretnéd, ha halálod után eltemetnének, kérdésre válasz :)

" Legyen egy részem Szentdemeteren (ez egy fantasztikusan szép falu, ahol a temető a dombon van, a templom tövében) eltemtve és valami nagyon egyszerű legyen a síromra írva (ez azt jelenti, hogy sem dátum, sem név), valami olyat amit majd fontosnak tartok hogy mások is tudjanak, és egy másik részemet szórják szét, utalva arra, hogy az aki meghal mindenhol van... és ha lehet akkor a Vistula partján. Ha meghalok ugy is azok rendelkeznek velem akik hátramaradnak, a testem már akkor az övék, de csak kicsit, aztán hitem szerint majd visszakapom, ugy hogy nem akarom hogy hamvasszanak, a hajam szórják szét, abban ott az illatom"

Tisztára inditottam egy gyászsorozatot. Ez most szerintem hihetetlenül érdekes, és az egész tanulmányt is érdemes elolvasni, ott va a mindenféle érdekességeknél.

Tehát: vannak tipikus gyászálmok és a gyászolók rendszeresen küszködnek álmaikkal vagy éppen álmaik hiányával. Az álom azt jelzi, hogy a gyászolónak valamilyen problémája van a vesztességgel, a gyászmunkával, vagy éppen azzal, akit elvesztettek. Jelzi, hogy erősen foglalkoztatja a veszteség, melyel megváltozik az ember szociális szerepe, élettere, életrendje, anyagi helyzete, a tárgyak jelentősége, jövőképe, tervei.

A gyászolók álmai többnyire azzal foglalkoznak, aki meghalt, akit elvesztettek, a vesztesség tényével, az elvesztett kapcsolat régebbi, de jelenleg is tartó konfliktusaival. Máskor a szeretett vagy éppen gyűlölt személy halálával okozott problémákról szólnak, vagyis amit az elhunyt halálával nekik okozott, neki tulajdonitott nehézségekről.

A gyászolók egy része arra panaszkodik, hogy szeretne, de nem tud az elhunytal álmodni, másik része épp ellenkezőleg, hogy túl sokat álmosik vele. Gyakori, hogy vele álmodik, de nem tudja, hogy mit akar közölni az elhunyt, aki különösen viselkedik és a gyászoló szeretné megérteni amit tesz, amit mond, de nem tudja.

Az iró azt állitja, hogy tapasztalatai szerint, a gyászolók álmai többnyire a gyász fázisainak megfelelően alakulnak:

Az első fázisban a mindennapi élet folytatása történik álomban.

A második fázisban a tudattalan, az érzelem, ami eddig tagadta a veszteséget, küzd a halál elfogadásával.

A harmadik fázisban a tudattalan már tudja a veszteséget, felismeri a változtathatatlanságot.

A negyedik fázisban a konfliktusok, meg nem oldott problémák jelennek meg (a feldolgozás ideje).

Ötödik fázis: nyitás az élet felé.

A hatodik fázisban az elvégzett gyászmunka lezárása jelenik meg.

A hetedik fázisban jelentkeznek a gyászmunka elvégzése utáni "emlékező" álmok.

A fázisok persze összekeveredhetnek, egyéni különbságek mindig vannak.

Ezenkivül pedig megjelennek a:

Fel nem dolgozott gyászt, elakadt gyászmunkát jelző álmok.

A túlvilágra vonatkozó álmok.

Retrospektiv álmok, az életutat meghatározó problémákkal foglalkoznak