A gyászolók álmai

2009.06.30. 11:44

Tisztára inditottam egy gyászsorozatot. Ez most szerintem hihetetlenül érdekes, és az egész tanulmányt is érdemes elolvasni, ott va a mindenféle érdekességeknél.

Tehát: vannak tipikus gyászálmok és a gyászolók rendszeresen küszködnek álmaikkal vagy éppen álmaik hiányával. Az álom azt jelzi, hogy a gyászolónak valamilyen problémája van a vesztességgel, a gyászmunkával, vagy éppen azzal, akit elvesztettek. Jelzi, hogy erősen foglalkoztatja a veszteség, melyel megváltozik az ember szociális szerepe, élettere, életrendje, anyagi helyzete, a tárgyak jelentősége, jövőképe, tervei.

A gyászolók álmai többnyire azzal foglalkoznak, aki meghalt, akit elvesztettek, a vesztesség tényével, az elvesztett kapcsolat régebbi, de jelenleg is tartó konfliktusaival. Máskor a szeretett vagy éppen gyűlölt személy halálával okozott problémákról szólnak, vagyis amit az elhunyt halálával nekik okozott, neki tulajdonitott nehézségekről.

A gyászolók egy része arra panaszkodik, hogy szeretne, de nem tud az elhunytal álmodni, másik része épp ellenkezőleg, hogy túl sokat álmosik vele. Gyakori, hogy vele álmodik, de nem tudja, hogy mit akar közölni az elhunyt, aki különösen viselkedik és a gyászoló szeretné megérteni amit tesz, amit mond, de nem tudja.

Az iró azt állitja, hogy tapasztalatai szerint, a gyászolók álmai többnyire a gyász fázisainak megfelelően alakulnak:

Az első fázisban a mindennapi élet folytatása történik álomban.

A második fázisban a tudattalan, az érzelem, ami eddig tagadta a veszteséget, küzd a halál elfogadásával.

A harmadik fázisban a tudattalan már tudja a veszteséget, felismeri a változtathatatlanságot.

A negyedik fázisban a konfliktusok, meg nem oldott problémák jelennek meg (a feldolgozás ideje).

Ötödik fázis: nyitás az élet felé.

A hatodik fázisban az elvégzett gyászmunka lezárása jelenik meg.

A hetedik fázisban jelentkeznek a gyászmunka elvégzése utáni "emlékező" álmok.

A fázisok persze összekeveredhetnek, egyéni különbságek mindig vannak.

Ezenkivül pedig megjelennek a:

Fel nem dolgozott gyászt, elakadt gyászmunkát jelző álmok.

A túlvilágra vonatkozó álmok.

Retrospektiv álmok, az életutat meghatározó problémákkal foglalkoznak

A bejegyzés trackback címe:

https://elysium.blog.hu/api/trackback/id/tr361207399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása