Sírok, siratok, siratás…

A siratás a „halál utáni út” zavartalanságát – egyszersmind az élők nyugalmát – célzó rítusok része. Ezért nevezhették a sirató személyt a „lélek kísérőjé”-nek. Eredeti funkciója szerint így a sirató egy tágabb, „mitikus” közösséghez is szólt (az elhunytat befogadó ősökhöz), majd e funkció elhomályosulásával és eltűnésével a hagyomány által rögződött szokáselemmé vált, egy kritikus helyzetből eredő individuál- és szociálpszichológiai szükséglet kielégítőjévé. A halott elsiratása az újkor folyamán a legközelebbi női hozzátartozók (feleség, anya, lány, nőtestvér) kötelességszerű feladata volt. Itt-ott említést tesznek ún. fogadott siratóasszonyokról is. Kivételes az a néhány eset, amikor férfi siratott jajszóval.

Hagyományosan leginkább a halott felravatalozása után – elvétve már a halottöltöztetés közben – kezdték a jajszavas, énekelt siratást. A halottlátogatók érkezése váltott ki újabb és újabb siratóéneket. A kiterített halott mellett egyszerre vagy felváltva többen is sirathattak. A halottlátogatás ideje alatt olykor valóságos sirató-párbeszéd, szinte drámai jelenet alakult ki.

A temetés után szintén sirathattak a rendszeres temetőlátogatásokkor, más temetésének alkalmával – amikor is szokás volt a saját halottaik felkeresése –, továbbá az általános halotti ünnepeken.

 Végül előfordult a halott jelképes elsiratása is (főként idegenben elhunytak esetében), melynél a halottat valamely ruhadarabja, használati tárgya vagy fényképe képviselte. Ez azonban nálunk nem volt olyan elterjedt és rendszeres, mint pl. Délkelet-Európában vagy a Kaukázusban.

Kodály Zoltán szerint a sirató az őskorba nyúlik vissza: „Az egész világon, ahol megvan, az asszonyok dolga, [. . .] a nép élénken figyel rá s utána megbeszéli; [. . .} egyetlen példája a prózai recitáló éneknek és szinte egyedüli színtere a rögtönzésnek"

„Halál, halál, mérges halál,

Kifúrtad e háznak falát,

Elvitted a jó Édesanyát

Étét árvának gondozóját"

„Mondd meg lelkem, jó; testvérem,

Édes anyámnak, édes apámnak

Mondd meg lelkem az én nyomorúságim,

Hogy ne feledkezzenek el rólam

Keressenek fel, vigyenek ingem is oda,

Mert én oda szívesen megyek"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.