Szerdán jöttek. A kerepesi temetőbe. Amerikai meg kanadai temetkezési vállalkozók. Igazából egész aranyosak voltak, megnézték a temetőt és a kegyeleti múzeumot, elszörnyedtek azon, hogy ha 25 év után nem hosszabbítjuk meg halottunk parcelláját, akkor mélyebbre ássák, és rátemetnek (merthogy náluk minden sír szent, kivéve persze amelyik nem), ha nem is fakadtak könnyekre, de mindenesetre megindította őket a szórás (ami mellesleg szerintem is gyönyörű volt, én még sosem láttam szórást, de a meghajló pasi az urna előtt, Csajkovszkij meg a szökőkút…). 

Elmondták, hogy lehet drágaköveket csináltatni a hamvakból  és, hogy muszáj megismerkedjenek más kultúrák szokásaival mert sok a vegyes-házasság s így a „vegyes-halál” is. Ráadásul kiderült, hogy a magyar emberek milyen kevéssé hívőek, legalábbis Budapesten ahol kb. olyan30%-ra tehető a vallási szertartások aránya, míg Kanadában a legtöbb szertartást templomokban végzik.

Jha és Amerikában szinte mindenkit, akit nem hamvasztanak el, bebalzsamoznak és kinyitják a szertartás alatt a koporsófedőt, hogy mindenki láthassa.  Meg az is kiderült, hogy más helyeken Európában nem rátemetnek a halottra, hanem kiveszik a csontjaikat, amit aztán elhelyeznek máshova, valami raktárféleségbe. Persze felmerült egy csomó szakmai kérdés is: kit, mivel, hogyan és mennyibe kerül, ne is beszélve arról, hogy hogy elcsodálkoztak, azon, hogy a magyar temetkezési vállalkozók nem nagyon reklámozhatják azt, hogy milyen szolgáltatásaik vannak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.