Ez most egy kicsit durvább része a temetkezéseknek, vagy, hogy inkább úgy mondjam, a nem temetkezéseknek.

Ugyanis nagyon ősi, minden kontinensen megtalálható szokás volt, hogy a tetemet egyszerűen kitették valahova, hogy a fölbomlást az állatok felgyorsítsák. Ehhez sokszor az is hozzátartozott, hogy a „hasznavehetetlen” öregektől idő előtt megváltak, kitették őket, vagy megadták nekik az időmegválasztással együtt járó „haláljogot”. Ilyen önpusztítás céljából történő elkülönülés ismert az észak-amerikai indiánoknál, az eszkimóknál, Japánban sőt Erdélyben is (ez izgalmasnak hangzik, majd később utánanézek, hátha kapok valamit Erdély témában).

Sok eszkimó csoport, néhány indián és szibériai törzs rendszeresen az erdőben vagy a pusztában hagyta halottait, ritkán fedték be őket kővel vagy gallyakkal. Afrikában, különösen a kontinens keleti részén a holtestet a hiénáknak és keselyűknek vetik prédául.

A párszik a holttestet egy, a Hallgatás Tornyának, nevezett épületben helyezték el.

Vannak adatok arról, hogy Indonéziában, Ausztráliában, Melanéziában és Amerikában a holttestet állványon vagy egy fa koronájában helyezték el.

Még elég sok hasonló példa van, a malacokkal, kutyákkal, patkányokkal való megetetéshez hasonlóak, de ehhez most valahogy nincs gusztusom, úgyhogy csak ennyit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.