Babits Mihály: Fekete ország

"Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ."

Most olvastam Simmel-nek A divat című tanulmányát. Azt mondja, hogy a fekete, mint a gyászruha, a divatnak a negációja, eltávolítja a gyászolókat a többi ember színes forgatagától, de ugyanakkor, mivel minden gyászoló számára közös, a fekete gyászruha megteremti a gyászolók eszmei közösségét. (Georg Simmel- A divat; In: Uő-Válogatott társadalomelméleti tanulmányok)

Persze ez szerintem ugyanígy más színű gyászruhákra is érvényes lehet, úgyhogy azon gondolkodtam, hogy nálunk miért pont a fekete?

A feketéhez a misztikát meg az eleganciát kötik. A félelmet, ismeretlenséget, a gonoszt, a halált, de a formalitást meg a tekintélyt is. Ez persze mind a mi, nyugati kultúránkban. Más kultúrákról csak annyit találtam, hogy az indiánok a feketét az életetadó földdel, és hogy a maasai törzsnél Kenyában és Tanzániaban az esőfelhőkkel (amik az életet és a termékenységet szimbolizálják) asszociálják. Kinél életet kinél halált jelent a fekete.

Ha belegondolunk ugye, mint már mondtam a fekete nem is szín, a feket a nemszín. A fekete az éjszaka és az éjszaka a pihenést jelenti. Talán ezért fekete a gyászruha, mert a gyász lever és a fekete alatt megpihenünk, hogy kiheverjük.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.