A rómaiak

2009.06.17. 20:56

Hát gondoltam, hogy jöhet egy kis római temetkezési szokás. A rómaiak halottaikat főként elhamvasztották, a késő római korban azonban a csontvázas temetkezés is elterjedt. A temetők elsősorban a városokból, településekből kivezető utak mentén helyezkedtek el, a sírok…

Mi lesz a halottakkal? (2)

2009.05.17. 19:21

Ez most egy kicsit durvább része a temetkezéseknek, vagy, hogy inkább úgy mondjam, a nem temetkezéseknek. Ugyanis nagyon ősi, minden kontinensen megtalálható szokás volt, hogy a tetemet egyszerűen kitették valahova, hogy a fölbomlást az állatok felgyorsítsák. Ehhez sokszor az is…

Urnás temetkezés

2009.05.16. 18:50

Úgy néz ki, hogy az emberiség elődei több okból is használtak urnás temetkezést. Az egyik ilyen ok, hogy az urnát jól le lehetett zárni, olyan volt mint egy börtön, amelyből a halott nem szabadulhatott. Általában ezen okból el is ásták és léleklyukat sem hagytak a síron, hogy…

Megint virágok

2009.05.10. 19:16

 Szóval, akkor újból virágok. A virágkötés érdekes és a színeknek itt is nagy jelentésük van. Gyermekeknek, fiatalon elhunyt lányoknak és fiúknak a tisztaságot, ártatlanságot jelképező fehér virágot lehet adni. A piros szín közeli hiozzátartozóknak jár, mint a…

Mi lesz a halottakkal? (1)

2009.05.07. 16:12

Ha temetésről, hamvasztásról, mumifikálásról, tehát a test eltüntetéséről van szó (itt azt akarom valahogy kifejezni, hogy nem magára az szokásokra gondolok, hanem csak arra a kis részletre, hogy mit csinálnak egyes kultúrákban a testtel), akkor: Az egyiptomiak bebalzsamozták,…

Virágot a halottnak

2009.05.03. 22:37

„Élőnek soha ne vigyél ajándékba páros számú virágot”, tanította nagyanyám. Mezopotámiában már i.e. legalább 2000 évvel rózsákkal, virágfűzérekkel, girlandokkal díszitettek a temetéseken. A sumérok a halott fejére (gyereknél a karjára) helyeztek…

Rekviem

2009.04.26. 21:36

Az az igazság, hogy kicsit fáradt vagyok. Nem az élettől fáradt, hanem úgy amúgy fáradt, fáradt mert keveset aludtam típusú fáradt. Nha, de mindenesetre találtam egy érdekes témát, amiről nem sokat kapni magyar oldalakon, inkább szépirodalmi műveket. Amit kaptam a szerint, a…

süti beállítások módosítása